Csapatunk 2020 év elején alakult, nevét a csapat „szülővárosa” Komló adta, innen a név 7300 KML
Kis létszámú 5 fős csapatunk nagyjából egyidejűleg kezdte el űzni ezt a remek hobbi sportot. Így együtt tudtunk egy jó kis csapattá fejlődni rendszeres sok rendezvényen való részvétellel! Főként Baranya megyében vagyunk aktívak, de az ország több másik pályáján is rendszeresen megfordulunk, más baráti társaságokkal , csapatokkal összefogva , hogy ismeretlen helyeken is mégtöbb tapasztalatot szerezhessünk!
Az South West Rangers csapat 2023- ban alakult, a 2010-es években aktívan játszó Airsoftosokból. Játékszemléletünk, és taktikánk is hasonló volt különálló játékosként, ezért úgy gondoltuk, hogy létrehozunk egy közös baráti társaságot. Ruházatunkban, és felszerelésünkben leginkább a régebbi stílusokat követjük, de természetesen a modern hadviselés kellékei is megtalálhatóak nálunk. Egységes rajként veszünk részt a különböző stílusú játékokon.
Csapatunk az Árnyak Farkasai Airsoft Csapat 2017-ben alakult, melynek magját 2020-ban erősítettük meg a Magyar Ifjúsági Közösségépítő Egyesülettel.
Taglétszámunk jelenleg közel 20 fő, amely folyamatosan gyarapodik Baranya megyében és Budapesten egyaránt hála média megjelenéseinknek és mentorprogramunknak. Ebből is adódóan az ország számos pontján látogatunk játékokat és tanulunk, tapasztalunk más játékosoktól és szervezőktől. Jelenleg Szentlőrincen és Komlón rendelkezünk szervezési jogosultsággal, mellyel rendszerint havi 1 alkalommal élünk is. Igyekszünk megtartani az egyensúlyt a játékokra járás és a szervezés között. Ahogy szervezünk is tanglikat, larpokat, milsimeket, úgy szívesen veszünk is részt különböző stílusú játékokon. Szeretjük a változatosságot!
Feltöltés alatt!
Minden jog fenntartva! Az oldalon lévő minden anyag másolása, továbbítása, felhasználása, csak a tulajdonos hozzájárulásával lehetséges!