BLOG

Balkáni küldetés

Vendégünk volt a Zobák aknán megrendezett BALKÁNI KÜLDETÉS játékunkon a  G.R.S. csapata. Az 52 fős feladatokkal tűzdelt játékba csatlakoztak be 10 fővel mint harmadik fél. Külön független küldetéssel, mely egy hosszabb történeten alapuló játék epizódja volt részükről. Feladatuk volt egy aktívan játékban résztvevő személy elfogása, és kivonása a játékból. Érdekes játék kerekedett belőle, ami végül sikert aratott.

Köszönjük a játékot, és a beszámolót.

A Balkáni küldetés – G.R.S. szemszögből

Másfél hónapja kerestem meg az NS Airsoft szervező gárdáját egy ötlettel, bízva sok éves ismeretségünkben. Meglepő rugalmassággal kezelték őrült tervemet és sikerült megszervezni ezt az igen rendhagyó játékot. Úgy gondolom ez a szervezés minden félnek okozott fejtörést, de végül lejátszottuk és ahogy hallom, pozitív visszhangja van az eseménynek.
Így éltük meg mi is, mint harmadik jelöletlen fél. Nagyon örülök, hogy régi barátaimat elhozhattam erre a pályára, Nagykanizsáról, Zalaegerszegről, Győrből…stb. Egyöntetűen úgy gondoljuk, hogy tapasztalataink alapján az ország egyik legjobb épületes pályája ez. Nagy terület, rengeteg épület, sok szint, pince, számtalan lehetőség.
Arról is említést tennék, hogy az épületeken kívül nagyon nagy erdős, bozótos terület tartozik ide, ami szintén játszható. A mi csapatunk az előző napot is kint töltötte, valamint az éjszakát is! A területen működő erőmű olyan érzést kölcsönzött, mintha egy kísértetvárosban lennénk.
A játék lebonyolítása – amennyire láttuk- rendben zajlott, bár nekünk a harcok elkerülése kritikusan fontos lett volna.
Amit negatívumként mindenképpen megemlítenék, az a játék megkezdésének időpontja. Tudom, mindig van egy kis csúszás, de korábban kellene kezdeni, jóval korábban!
Természetesen volt néhány nem megadott találat, volt ilyen-olyan nemtetszés, de semmi komoly – ilyen sajna mindig, mindenhol akad.
Összegezve : 10 –ből 9!
Remélem, lesznek a jövőben is hasonló események. Nagyon bízom benne, hogy a sztoris – LARP (szerepjátékos) játékok is kiírásra kerülnek!
A terület lehetőséget ad több napos, nagy létszámú játékok lebonyolítására is.

 Thamash, G.R.S.